A vasgyűrűk története
Hat gyűrű a falban
Hegyi Pál, a ház alapítója, amikor először látta az előcsarnokot, azonnal észrevette a vasgyűrűket. Nagyjából egy méter magasan sorakoznak a fal mentén, egyenlő távolságra egymástól. Eleinte azt gondolta, hogy lámpatartók, de a gyűrűk túl vastagok és túl alacsonyan vannak.
Egy idős balmazújvárosi mesterember mesélte el neki, hogy a gyűrűkre a gabonazsákok mérlegét akasztották. A kereskedő itt mérte a termést, mielőtt a raktárba vitték, és minden gyűrű más tételnek volt fenntartva. Ma már nincs mérleg, de a gyűrűk megmaradtak, mert a falhoz tartoznak.
Az átalakításkor két gyűrű kiesett volna a falból, de a mesterek megerősítették őket. Pál szerint a ház emléke nem a nagy dolgokban rejlik, hanem az ilyen apróságokban, amelyeket az ember kezdetben észre sem vesz.
A mesterember még egy dolgot elmondott: a gyűrűk között volt egy üres hely is, ahol a hetedik gyűrű kiesett. Az átalakításkor új gyűrűt nem tettünk be, mert Pál szerint minden háznak lehet egy hiányzó darabja, amely a történetet nyitva tartja.
Mire használjuk ma
Díszként
A gyűrűk ma díszek, de a vendégek néha rájuk akasztják a kabátjukat vagy a sálukat. Ezt nem tiltjuk, mert egy ház akkor él, ha használják.
Mesélőként
Anna szívesen mutatja meg az érkezőknek, és elmeséli a történetet. Sokan így tudják meg először, hogy a ház régebbi, mint amilyennek látszik.
Emlékeztetőként
A gyűrűk arra emlékeztetnek, hogy a ház nemcsak vendéglő és kaszinóterem, hanem egy hosszú történet része. Mi csak egy fejezetet írunk benne.
A többi apróság
A vasgyűrűk mellett más nyomok is megmaradtak: egy lekopott felirat a téglán, egy elfalazott ajtókeret és a padlóban a szekérkerekek enyhe barázdái. Anna szerint ezek azok a részletek, amelyeket a vendégek harmadik-negyedik látogatáskor vesznek észre, és attól kezdve a ház másképp néz rájuk.